Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Verseim első sorozata

 Poller Ildikó

Karácsonyi versike

Eljött végre a Karácsony,
csillagszóró fenn a fákon.
Kis Jézusunk születése,
minden ember reménysége.

Gyertyafényes kis fenyőfa
díszítése boldog óra.
Minden évben eljő e nap,
mikor béke, s szeretet van.

Sok kisgyermek várva várja,
vajon mit hoz Jézuskája.
Ó, ha mindig ünnep volna,
világunkra gyógyírt hozna.

 

Vígasztaló

Csendes vagy kedves, nyújtsd felém kezed,
mondd el mi bánt, hátha segíthetek.
Könnyes szemed, szívem elszorítja,
boldog napunkat felhő borítja.

Mindent mi fáj, kérlek önts ki nekem,
légy őszinte, úgy ahogy én teszem.
Bármi is az, minden megoldható,
test és a lélek is gyógyítható.

Ölelj át kedves és sírd ki magad,
könnyeid előttem sose tagadd.
Jól tudom én is mi a fájdalom,
de rád nézve elmúlik a bánatom.

Látom már két szemed újra nevet,
így édes, ez az kit szívem szeret.
Jöjj ölelj gyorsan és szeress nagyon,
légy velem boldog, csak ezt akarom.

2011. október 11.

 

Jézus a mi Urunk!

Szívünk mélyén meggyötörve, 
a bánattól összetörve, 
Krisztus Urunk kérve kérünk, 
te légy a mi menedékünk! 
Isten szava van tevéled, 
áldást osztasz, békességet. 
A te neved megnyugtató, 
reménységet, hitet adó. 
Boldogan él az az ember, 
aki hisz a Jóistenben, 
szeretet jár a nyomában, 
a mi Urunk őt megáldja. 
Ó, ha hitem erős lenne, 
Jézus nálam megpihenne, 
érezhetném jelenlétét, 
megköszönve drága vérét. 
Bűneinkért magát adta, 
ostor testét megszaggatta, 
kigúnyolták, megalázták, 
szenvedését így fokozták. 
Vitte szegény a keresztjét, 
Golgotára felvezették. 
Kik lábainál leborultak, 
mostanra már elfordultak. 
Ruhájára sorsot húztak, 
oldalába lándzsát szúrtak. 
Halál keze elragadta, 
három napig ott tartotta, 
pokol mélyére vetette, 
lelkét ottan láncra verte. 
Ám harmadnap elengedte, 
nem volt hatalma felette, 
mert a gonosz sosem győzhet 
a jók igaz lelke felett. 
Felkelvén ő a sírjából, 
elbúcsúzván Máriától, 
tanítványait megáldván, 
Szent Lélekkel felruházván 
elhagyta ezt a világot, 
ahol jót csak ritkán látott. 
Ott ül most az Atya jobbján, 
s szánakozik ember sorsán. 
De ha hívod, eljön hozzád, 
megszépíti minden órád, 
megáldja az életedet, 
őrizd hát jól a hitedet!

2011. szeptember 6.

 

Lábad nyomát...

Lábad nyomát belepi már a hó, 
kíméletlen e fehér takaró. 
Minden emléket magaddal vittél, 
végül te is szó nélkül elmentél. 

Néztem, ahogyan lépkedsz a havon, 
sietve távoztál, ez fájt nagyon... 
Egy röpke csók, és aztán eltűntél, 
utoljára rám sem tekintettél. 

Szerelmünk rövid volt és mámoros, 
de válásunk csak nekem bánatos, 
neked nem jelentett ez semmit sem, 
csak én voltam, ki mindent elhittem. 

Nem tudtam, hogy hamis ölelésed, 
azt hittem, ezek valós érzések. 
Későn vettem észre, hogy becsaptál, 
szavaiddal mindvégig hazudtál. 

Mit lehet tenni, ilyen az élet, 
a szerető szívek csak remélnek. 
Menj csak el és sietve felejts el, 
lesz majd más, ki szeret becsülettel. 

Lábad nyomát belepi már a hó, 
"tüntesd el gyorsan, fehér takaró," 
ne maradjon még nyoma se annak, 
hogy valaha ily rútul becsaptak.

 

 

Új kedvencem jötte

Hazafelé bandukolva, 
mellém szegődött egy kutya, 
nem lehetett elzavarni, 
hiányzott neki egy gazdi. 
Hiába esett az eső, 
és alig volt benne erő, 
kitartóan jött utánam, 
pedig gyorsan szedtem lábam. 
Házunk előtt leült csendben, 
nem mozdult egy tapodtat sem, 
vittem neki egy kis kaját, 
ezzel orvosolva baját. 
Biztosan éhes lehetett, 
ám egy falatot sem evett, 
nézett rám szomorú szemmel, 
esdeklő bús tekintettel. 
Gondolkoztam, mit csináljak, 
lesz nemulass a macskáknak. 
De nem tudtam megcsinálni, 
hogy így lássam ázni-fázni. 
Beengedtem, lesz ami lesz, 
majd meglátom, a sors mit tesz. 
Bizony, nem lett ebből vita, 
nem futott ki a két cica, 
sőt ilyet még nem is láttam, 
nem az történt, amit vártam, 
meglepetten néztem oda, 
macskát mosdatott a kutya. 
Jót derültem ezt meglátva, 
kutyusom többé nem árva, 
nincs jöttének akadálya, 
én lettem az új gazdája, 
azóta is közöttünk él, 
macskáim közt jókat henyél.

 

Anyám kedves virága

Kis kertemnek kis királya, 
labdarózsám szép virága. 
Házam előtt, ha elmennek, 
jövet-menet be-belesnek. 
Büszke vagyok, ahogy nézem, 
melegség tölti el szívem. 
Nagy és erős rózsabokor, 
lesz belőle néhány csokor. 
Másnap vittem is belőle, 
ki a csendes temetőbe. 
Tettem az anyám sírjára, 
és az öcsém fejfájára. 
Mikor este hazaértem, 
a rózsabokor felé néztem... 
Alig hittem, amit láttam, 
ily gaztettet sose vártam! 
Összes rózsa mind lelopva, 
néhány pedig letaposva! 
Kis kertemnek szép virága, 
mit vigyek anyám sírjára?!

 

Poller Ildikó

Édesanyámhoz

Rád gondolok most is édesanyám, 
gyermekként mindig vigyáztál reám. 
Ágyamnál sírtál ha beteg voltam, 
mosolygott szemed, ha megszólaltam. 

Sokat szenvedtél amíg felnőttem, 
ezért oly áldott neved előttem. 
Utamat járva életem során, 
járok a te tanításod nyomán. 

Hálával tartozom mindig neked, 
had tegyem boldoggá az életed. 
Eddig te voltál, ki vigyázott reám, 
de ezentúl én teszem ezt, ANYÁM !

Anyák napjára is ajánlom

 

Poller Ildikó

Kétely

Édes álom hol csatangolsz? 
Távol tőlem miért barangolsz? 
Fáradt testem megpihenne, 
lelkem kicsit csendesedne. 

Minden perc és minden óra, 
mely napjaim mozgatója, 
átokként zúdul fejemre, 
jókedvem bilincsbe verve. 

Nagy bánatom okozója, 
álmatlanság rám hozója, 
te vagy, csalfa, hűtlen kedves, 
két szemem miattad nedves. 

Mégis itt vagy, újra látlak, 
boldogan karomba zárlak. 
Érzem vágyad lüktetését, 
szenvedélyed tiszta tüzét. 

Nem lehet, hogy e szerelem 
megtévesztő, hazug legyen. 
Csillapodj haragvó lélek, 
nézd, e szemek mit beszélnek. 

Nincsen bennük semmi gonosz, 
csupán szerelem, mit hordoz. 
Ahogy átkarolva nézem, 
teste rezzenését érzem. 

Álom, álom, édes álom, 
végre itt vagy jó barátom, 
elcsitult háborgó lelkem, 
többé sosem kételkedem.

2010. április 29. 23:20

 

Poller Ildikó

Lelkem kamrái

Lelkem mélyén van két kamra, 
jónak, rossznak hordozója. 
Fájdalmak és szenvedések, 
szeretetek, szép emlékek. 

Mindkettőre szükségem van, 
segítenek a sorsomban, 
jövőm fontos kovácsai, 
új kezdetem tanítói. 

Régi fájó bús emlékek, 
általuk tanul e lélek. 
Szép napok, mik egykor voltak, 
bánatra enyhülést hoznak. 

Velem együtt jönnek tovább, 
sodorják sorsom fonalát, 
választás előtt ha állok, 
mindkét kamránál megállok. 

Mindegyiket sorra veszem, 
tanácsukat megszívlelem, 
ők fogják majd eldönteni, 
mi a helyes, mit kell tenni. 

Lelkem mélyén áll két kamra, 
jónak, rossznak hordozója, 
amíg velük tudok élni, 
addig nincsen mitől félni.

2012. május 2.

 

Poller Ildikó

Szülinapodra

Köszöntelek, kedves, ma van szülinapod,
ajándékom mellé hű szívemet kapod.
Melletted akarok este lefeküdni,
reggel csókjaid közt, karodban ébredni.

Felnézek az égre, látom a csillagot,
mind közül a tiéd a legszebben ragyog.
Rám is kiárasztja vakító sugarát,
feledteti velem élet búját-baját.

Megköszönöm néked a sok szeretetet,
mellyel jobbá tetted a nehéz éveket.
Kívánom, az Isten tartson meg örökre,
minden jóra, szépre, földi örömökre.

2012. május 10.

 

Poller Ildikó

Hiány

Este, ha párnámra lehajtom fejemet,
Előtte tefeléd nyújtom a kezemet,
De akkor rájövök, hiába kutatok,
Emléked csupán az, amire akadok.

Álmatlan éjszakák, nyugtalan nappalok,
Segítsen valaki, feledni akarok.
Nem hagynak nyugodni a fájó érzések,
Mióta elmentél, én már alig élek.

Öröm és boldogság messzire tovaszállt,
Bánat és szenvedés az, ami rám talált.
Próbáltam keresni valaki másikat,
Sajnos, az emléked teljesen átitat.

Idővel talán majd lerázom bánatom,
Meddig tart hiányod, azt ma még nem tudom.
Ha egyszer el tudlak örökre feledni,
Tudok majd örülni, és újra szeretni.

2012. június 9.