Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Verseim negyedik fejezete

Poller Ildikó

Végső búcsú

Fájó szívvel gondolok reád,
nem ismertem jobb édesanyát.
Jóra, szépre megtanítottál,
ha elbuktam, felállítottál.

Becsülettel élted életed,
és ez is lett a te végzeted,
családodnak adtad mindened,
feláldozva beteg szívedet.

Állok a ravatal közepén,
Jó Istenhez imádkozom én,
hallgassa meg az én szavamat,
adja vissza édesanyámat.

Elmondok, ha kell, ezer imát,
gyógyítsa meg bús szívem baját.
Gyötrő kínom tombol idebent,
anyukám, te hallod odafent.

Mondd meg, mért nem maradtál velem?
Nem vagy itt, hogy letöröld szemem.
Kérlek, nyújtsd ki felém kezedet,
ne rejtsd el előlem lelkedet!

Elhagyott minket egy jó ember,
aki telve volt szeretettel.
Példát mutatott a világnak,
főoszlopa volt a családnak.

Odahajlok koporsód fölé,
könnytől úszik már a szemfödél.
Utoljára sírom el neked: 
mennyire hiányzik életed.

Panaszkodni nem fogok soha,
pedig sorsom elég mostoha.
Annyit mondok halkan teneked,
boldog volt az élet teveled.

Fájó szívvel búcsút intek én,
hálával tartozom mindenért.
Elköszön az egész családod,
zokognak érted a barátok.

Néha, néha tekints le reám,
hadd érezzelek, édesanyám.
És ha rosszra fordul életem,
szeretném ha itt lennél velem.

Hogy mi lesz ezután, nem tudom,
szívem mélyén őrizni fogom.
Jóságát sohasem feledjük, 
                                                       örökkön örökké szeretjük.                                                             2012. szeptember 7. 

 

Poller Ildikó

Tesómhoz

Öcsikém, vár rád egy testvéri szeretet,
sajnálom, sok időt nem voltam teveled.
Nem tudtam ott lenni, amikor születtél,
sohasem láthattam, ahogyan felnőttél.

Elsodort messzire életem tetőled,
évekig semmit sem hallottam felőled.
Lelkemet mardossa önvád és rágalom,
az elszállt éveket még ma is gyászolom.

Bánom, hogy nem fogtam akkor a kezedet: 
amikor tévútra siklott az életed.
Talán, ha lett volna valaki melletted,
nem kéne börtönben töltened éveket.

Rossz útra tévedtél, nem volt, ki segítsen,
senki sem figyelt rád, nem volt, ki megértsen.
Az eltelt éveket nem tudom pótolni,
de most már itt vagyok, segítek harcolni.

Amikor kitárul a cellád ajtaja,
ott várlak testvérem, a börtönkapuban.
Ott leszek melletted, segítek felállni,
becsület útjához jó irányt találni.

2012. szeptember 4.

 

Poller Ildikó

Szabadság utáni vágy

Távolból hív a messzeség,
számomra nincs több menedék.
Város zaja, vad rohanás,
örökös harc, civakodás.

Minden mi kell, itt van velem,
a nincstelen kis életem.
Nem csábít pénz, se csillogás:
szabadság kell, és semmi más.

Legyek inkább szegény bolond,
mint más nyakán, gazdag kolonc.
Adjon az ég bárhol helyet:
hogy lerázzam a terheket.

Kellene egy piciny sziget,
hol nem élnek még emberek: 
béke világa, hol nincsen más,
csak természet és megnyugvás.

Ott lehetnék boldog nagyon,
nem törném magam gondokon.
Távol a bánat és aggódás: 
egy édeni világ, semmi más.

Bárcsak lehetnék kis virág,
melyet szabad lét járna át.
Kacéran néznék az égre,
kacsintva a nap szemébe.

Rövid lenne az életem,
de szépséges a végzetem.
Pompáznék vígan a világnak:
nem adnám helyem a királynak!

2012. szeptember 6.

 

Poller Ildikó

Képzelt utazás

Az embereknek vannak néha vágyaik,
azok olyanok, mint éjjel az álmaik,
távolinak tűnő elérhetetlen cél,
mit elménk csupán illúziónak vél...

Képzeletben ott voltam a Szaharában,
teveháton nyargaltam a sivatagban.
Megjártam párszor a Niagarát,
közelről csodálva híres zuhatagát.

Szavanna közepén törtem magamnak utat,
oroszlánt követve, ki zsákmányt kutat.
Hatalmas elefánt elöl ijedten futottam,
dühödten támadott, mert kölykét zaklattam.

Afrika is csodás volt, mikor ott jártam,
több bennszülött törzset is találtam.
Néhányan barátságosan fogadtak,
de olyan is volt, kik kannibálok voltak.

Később egy lakatlan szigetre vetődtem,
ahol élelem beszerzéssel vesződtem.
Fára másztam fészek tojásokat lopni,
és hegyes karóval próbáltam halat fogni.

Éltem eszkimók közt jégkunyhóban,
részt vettem velük fókavadászatban.
A sámánnal kezdtem heves vitába
a szellemvilágról, de mind hiába.

Aztán lassan visszatért képzeletem: 
miután rengeteg kalandot átéltem.
Becsukva szemem bárhová eljutok,
még oda is, melyről nem is álmodok.

2012. augusztus 1.

Poller Ildikó

Vers egy baráthoz

Amikor az élet meggyötör,
gond és bánat sokszor összetör,
szomorúság ül az arcodon,
fojtogat a sírás már nagyon...
Ne feledd, én itt vagyok neked,
együtt sírok, s nevetek veled!

Amikor már nem bírod tovább,
olyankor kell egy igaz barát.
Mondd el, ami fáj és megsebez,
dobd le magadról a terheket.
Ne feledd, én itt vagyok neked,
együtt sírok, s nevetek veled!

Amikor a kedved oly vidám,
örömöddel mindig hatsz reám.
Lelked boldog béke járja át,
legyen nyugodt minden éjszakád.
Ne feledd, én itt vagyok neked,
együtt sírok, s nevetek veled!

Itt leszek, mint csendes lelki társ,
szeretném azt adni, amit vársz.
Akkor leszek boldog majd nagyon,
mikor mosolyt látok arcodon.
Ne feledd, én itt vagyok neked,
együtt sírok, s nevetek veled!

2012. szeptember 4.

 

Poller Ildikó

Betelt a pohár

Hamis szavad a szívembe égett,
nem tudlak többé, szeretni téged.
Sok év alatt semmit sem adtál: 
érzések nélkül, mondd, mért maradtál?

Tudom, hogy én sem vagyok hibátlan,
szívemet feléd mégis kitártam.
Meg kellett volna mondanod régen,
szerelmem érted, tovább ne égjen.

Előttem állsz, de karod mást ölel,
szólni sem tudok, küzdök a könnyel,
mely sértettségem és dühöm jele,
ám hogyha ő kell, menj csak el vele.

Most is megbánod, előre tudom,
de elfogyott már a bocsánatom.
Nem ez az első, hogy így becsaptál,
és kalandjaid során hazudtál.

Nincs több visszaút, felejts el végleg,
utolsó búcsúm, de most már tényleg.
Nem kell több hamis ígéret, szép szó,
Menj, minél előbb, nekem is így jó.

2012. augusztus 9.

 

Poller Ildikó

Tavaszi ébredés

Tavasszal, mikor lelked feléled,
szerelmes szíved vágya megébred.
Elindulsz új kalandot keresni,
virág vagy, ami most fog kinyílni.

Éltetőd, tiszta édes szerelem,
ragadd meg, és ha megvan, ne ereszd.
Boldogság madarának a szárnya
eltakar, vágyaidra vigyázva.

Találd meg azt, ki téged megérint,
legyél az, aki néki csókot hint.
Kezének simogató ujjai,
legyenek örömödnek tanúi.

2012. szeptember 2.

 

Poller Ildikó

Gyötrő gondolatok

Nem tudom, milyen lesz az életem,
hogy sorsom jót vagy rosszat hoz nekem.
Kaptam az élettől már sok pofont,
oly sokszor nem is leltem rá okot.
Bántottak, megaláztak engemet,
mégis szeretem az embereket.
Nem tudok változtatni magamon,
ha kérik, mindenem odaadom.
Mosolygok akkor is, ha ég belül,
mikor lelkem mélyén nagy bánat ül.
Fájdalmat okozni nem akarok,
így hát nevetek, míg belül sírok.
Szomorúság lepi el szívemet,
mert oly közömbösek az emberek.
Oly sokan, csak magukkal törődnek,
átnéznek azokon, kik gyötrődnek.
Nem maradt szívükben más, csak közöny,
eltűnt belőlük az életöröm.
Mi lesz, ha kihal minden érzelem?
Vajon, lesz-e még akkor szerelem...
Remélem, marad olyan is, mint én,
ki mások sorsát viseli szívén.
Lehet, hogy elölről kell kezdeni,
megtanítani őket szeretni?

2012. augusztus 15.